Rólunk

Kövess minket a facebook-on!

Budai Csilla

fényképész


Számomra a fotózás egy végtelen játék, színekkel, formákkal, fényekkel. Fotós ismereteimet Práter utcai szakképzésen szereztem meg 1996-ban. Tudásomat folyamatosan gyarapítom neves hazai fotósok oktatásain. Az életem a fotózásban teljesedik ki. Kedvenc témaim a portré és glamour fotók. 2015-ös egymásra találásunk óta fotós párként dolgozunk együtt. Férfi és női látásmódunk jól kiegészíti egymást.

Kovács István

fényképész


Gyermekkorom óta, mindennapjaim része és szenvedélyem a fotózás. Számos hazai és nemzetközi kiállításon vettem részt. Képeim rendszeresen jelennek meg az írott és elektronikus sajtóban. Fotós tudásomat az Objektív fotóstúdióban szereztem meg. Kedvenc témaim a zsánerképek, illetve a portrék. A fénybe zárt pillanatokat szeretném megörökíteni.

Rólunk írták

Kedves Csilla és István!

Nagyon örülünk, hogy Ti készítettétek az esküvői fotóinkat! A képek gyönyörűek, az album is csodás lett. Pedig nem volt könnyű dolgotok, hiszen nemigen álltunk meg pózolni. A nagy sürgés-forgásban Ti mégis megragadtátok a legszebb pillanatokat, így valósággal átragyog a képeken a nagy nap hangulata. Minden elkapott mosoly, mozdulat, összenézés visszahozza az esküvő felfokozott hangulatát. A finom színek, a romantikus és játékos megoldások és az, hogy még kellékeket is hoztatok, mind a profizmusotokról tanúskodik. Köszönjük, hogy ilyen gyönyörűen megörökítettétek a nagy napunkat! Mórocz Réka és Roland
A köztük lévő tökéletes összhang eredményeképpen remekművek születnek. Donkó Klaudia
Kovács István fotográfus, aki egyszerre kiváló az alkalmazott-, és az alkotói-, művészi fotográfia területén is. Felvételei gyakran váltak ikonikussá, portréi, street-fotói kiállításokon, művészeti lapokban is megjelentek, sőt az Art'húr Irodalmi Kávéház antológiájának borítóján is. Munkásságát a legnagyobbak között érdemes említeni, erős kontúrok, és a dinamikus képek névjegyévé váltak. Art'húr Irodalmi Kávéház (Jóna Dávid)
Csilla fotózta a legtöbb lakást, amit lakberendezőként készítettem (képek a www.modesign.hu oldalon), Mindig nagyon felkészült volt, segítőkészen és kimeríthetetlen energiával állt hozzá a nem mindig egyszerű munkához. Legkomolyabb közös munkánk egy szálloda volt, ahol Csilla képei kerültek a tervezés középpontjába. A szobák színvilágát egy-egy képe kapta, amelyek üvegre nyomtatva kerültek az ágyak mögé a szállodai szobákban. A mai napig megtekinthetőek a Corso Boutique Hotel-ben Gyulán. A képek magukért beszélnek. A munkák során készített rólam is egy portrét, amelyet azóta használok profil képként mindenhol. :-) Később a NekedTerem.hu weboldal elindításakor sokat segített fotóival, hogy a termelői finomságokból összeállított dobozok visszaadják azt, ami bennük rejlik. Első karácsonyi fotózásunkat is Ö komponálta és azóta is évről évre Ö készíti a karácsonyi fotókat az ajándékdobozokról. Az már csak hab a tortán, hogy gyönyörű családi fotókat készít! Köszönöm és ajánlom mindenkinek! Molnár Eszter
A fotózások Csillával, és Istvánnal mindig jó hangulatban teltek. Az őszi családi fényképezésre a 3 éves kislányunknak egyáltalán nem volt kedve elindulni. De ahogy meglátta a mosolygós fotósokat a kislánynak nem is kellett sok boldogan együttműködött velük. Természetesen utána napokig "fényképészeset" játszott, ő lett Csilla néni. Érdekes volt vissza nézni a képeket a két fotós teljesen másképp örökítette meg az eseményt. Így duplán jó képek készültek. A karácsonyi fényképezésnél már nagyon várta Csilláékat, és első perctől szívesen együttműködött velük. A kisebbik lányommal, aki akkor körülbelül tíz hónapos volt, nagyon nehéz dolguk volt, nem tudtuk egy helyben tartani, de Ők türelmesek és kitartóak maradtak. Mindenki nagyon örült a karácsonyi képeknek, szép ékei a nagyszülők, és természetesen a mi otthonunknak is. Mindent nagyon köszönünk Nektek! Sipos Dia és Simon István